A kötet verseiből kibontakozik egy életút: a faluját maga mögött hagyó, a városban szerencsét próbáló, de otthonra nem lelő ember útja.

Sikertelennek könyvelhetnénk el a költői én, a vershős útját (a kötet záró verse is ilyennek minősíti), ám a versekben ott láthatjuk gazdag hozadékát: az összetett érzelemvilágot, a hol fanyar, hol derűs bölcsességet s szüntelen törekvést: megérteni önmagam, a másikat, a világot.

Nemcsak rezignált szomorúság vagy dühös felháborodás, de élet- és emberszeretet, megbocsátó humor is van abban, ahogy Domján Gábor esendőségünket (a magáét és másét) bemutatja. S a líra sűrített levegőjű terében kirajzolódik életünk egyszerisége, megismételhetetlensége és egyedisége, melyet az emlékezés – a kötet visszatérő motívumaként – csak ideig-óráig képes megőrizni. Az írás valamivel tovább. (a kötet fülszövege)

Vár Ucca Műhely Könyvek sorozat 14.