Dubniczay-palota
Toroczkai Csaba három éven keresztül fényképezte a Balaton, Bakony, Balaton-felvidék tájait. Útjait „csavargásoknak” nevezte. A felvételek közös pontja a fény és a természeti környezet kapcsolatának feltárása.

Utazás a Balaton körül. 123 év telt el azóta, hogy Eötvös Károly megírta elbeszélésekből álló első könyvét. A népszerű fikciót követve azóta sokan fogalmazták meg a vidékhez köthető úti élményeiket naplójegyzetekkel, versekkel, zeneművekkel vagy fotográfiákkal. Toroczkai Csaba három éven keresztül fényképezte a Balaton, Bakony, Balaton-felvidék tájait. Útjait „csavargásoknak” nevezte. A felvételek közös pontja a fény és a természeti környezet kapcsolatának feltárása.

„A természet bőkezű és csodálatos. Mindig többet ad, mint amit, el tudok képzelni. Csak rajtam múlik, hogy képes vagyok-e befogadni, észre venni. Számomra nincs olyan, hogy jó idő vagy rossz idő. Nem ragaszkodom ahhoz, amit eltervezek, próbálok eggyé válni a tájjal, nyitott szívvel, befogadóan, és mindig rácsodálkozom, hogy milyen szerencsés vagyok.”

A három tájegység gazdag természeti örökségét ábrázoló képeket először 2023 tavaszán, a tokiói Liszt Intézet kiállítóterében láthatták az érdeklődők. A tárlat teljes anyaga 2023 júliusában a Művészetek Háza Veszprém Dubniczay-palota kiállítóhelyén kerül bemutatásra. Toroczkai Csaba, fotóriporter, képszerkesztő, ismert magyar folyóiratok és magazinok munkatársaként több mint három évtizede dolgozik a fotográfia területén. Szakmai tevékenységét számos díjjal ismerték el.

 

Művészetek Háza Veszprém / Dubniczay-palota

Kiállításmegnyitó: 2023. június. 30. péntek 18.00

A tárlat megtekinthető: 2023. június 30. - július 30.

 

Köszöntőt mond: Markovits Alíz - vezérigazgató - Veszprém-Balaton 2023 Zrt.

Kiállítás megnyitja: Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter és Grászli Bernadett, a Művészetek Háza Veszprém igazgatója