Csikász Galéria, Várgaléria
A MAMŰ 35 ÉVES ÉVFORDULÓS KIÁLLÍTÁSA

A MAMŰ története 35 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen kezdődött.

A város akkori − alternatív kifejezésmódokat kereső − művészeti közegében meghatározó jelentőségű a Marosvásárhelyi Műhely (MAMŰ- a nevet Ágoston Vilmos író, filozófus adta). A csoportosulás tagjai 1978 - 1983/84 között élénk szellemi és progresszív művészeti tevékenységet fejtettek ki akcióik, természeti intervencióik és a hagyományos művészeti műfajok megújítására tett kísérleteikkel.

A csoportosuláshoz köthető képzőművészek nagy számban hagyták el Romániát a 80-as évek folyamán. Az áttelepült alkotók közül többeket ott találunk az 1991-ben, Budaörsön ”MA(születő) MŰ(vek) – MAMŰ” néven alakult, képzőművészeti társaság alapító tagjainak sorában, ahogyan Magyarországon született alkotókat és elméleti szakembereket is. A 22 évvel ezelőtti újralapítás egyrészt a MAMŰ történetének folytatásaként is értelmezhető (névazonosság, szellemi és esetenkénti személyi folytonosság), ugyanakkor egy új fejezet kezdeteként is. Az Egyesület egy olyan platformot jelentett, s jelent ma is, ahol a hangsúly a kortárs képzőművészeti törekvések támogatásán, az alkotói megnyilvánulások sokszínűségének megőrzésén, a társművészetek felé nyitáson, valamint a nemzetközi művészeti párbeszédek kialakításán és ápolásán van. Az budaörsi alapítás óta eltelt évek során a Társaság létszáma fokozatosan növekedett; tagsága összetételének egyaránt fontos részét képezik az áttelepült, a Magyarországon született, a Nyugat-Európában és a határon túli területeken élő képzőművészek; a művészeti írók és a zene kísérleti területein alkotók is.

Az Idő-függések apropójául a MAMŰ 35 éves évfordulója szolgál. A közel 70 kiállító művész részvételével megvalósuló utazó kiállítás a MAMŰ-ben találkozó művészeti praxisok sokszínűségének egy szélesebb keresztmetszetét tárja a látogatók elé. Az előre meghatározott koncepció kulcsfogalmai − az idő és a függés(ek) − egyrészt utalnak az évfordulók emlékező-elemző-értékelő karakterére, másrészt a címbeli összekapcsolásuk a kiállítás hívószavaként funkcionált. Ezen tematikai vázba illeszkedő, erre reflektáló egyéni megközelítések lenyomataiból állt össze a kiállítás anyaga. Így a múltra (személyes / kollektív élményekre, eseményekre), a jelenre történő reflexiók, jövő-vízióként értelmezhető alkotások mellett, az időben zajló folyamatok, a tér- és időfelfogás témáinak, valamint az idő, a függés, a kapcsolat fogalmainak sajátos manifesztumai is megtalálhatóak az anyagban. Ezen értelmezések hol a megjelenített témában, hol formai megoldásokban, hol pedig a mű megalkotásának módjában, folyamatában érhetőek tetten.

MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések
MAMÜ Idő-függések