Csikász Galéria
50 éve rendezték meg a nemzedék névadójává lett Iparterv kiállítást – egy építőipari vállalat belvárosi székházának dísztermében – Sinkovits Péter frissen végzett művészettörténész tizenegy fiatal avantgárd művészt hívott meg.

A tárlat az 1968-as kasseli Documenta 4 szervezési elveit követte. A rendező minőségi szelekcióval az akkori avantgárd művészek legjobb alkotóinak munkáit kívánta a közönség elé tárni. Az együttes nem volt tekinthető klasszikus csoportkiállításnak, mert a válogatás az akkori progresszív irányzatok majd mindegyikére kiterjedt, így összetétele nem a stílusegységet követte. 

Kiállításunk nem egy rekonstrukció, inkább egy hangulatot próbál feleleveníteni az Iparterv kiállítását reprezentáló művekkel, illetve azokkal amelyek csak katalógus szinten voltak jegyezve. 

Prosek Zoltán, kurátor
 

Kiállító művészek:
Bak Imre, Baranyay András, Erdély Miklós, Frey Krisztián, Hencze Tamás, Jovánovics György, Keserü Katalin, Konkoly Gyula, Lakner László, Major János, Méhes László, Molnár Sándor, Nádler István, Pálfalusi Attila, Siskov Ludmil, Szentjóby Tamás, Tót Endre

A kiállítás kurátora: Prosek Zoltán művészettörténész

Társkurátor: Hegyeshalmi László
 

Köszönjük a társintézmények és magánszemélyek támogatását, hogy a művek kölcsönzésével hozzájárultak a kiállítás megvalósításához!

BTM Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum, Budapest

Janus Pannonius Múzeum, Pécs

Ludwig Múzeum, Budapest

Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum – Szombathelyi Képtár, Szombathely

Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

acb Galéria, Budapest

Bodó Galéria és Aukciósház, Budapest

MissionArt Galéria, Budapest

Kolozsváry Gyűjtemény, Győr

Kovács Gábor Gyűjtemény, Szekszárd

Sáránszki Péter Gyűjtemény

Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Iparterv 68-80
Nemzeti Kulturális Alap