A „Fragmentarisch / Töredékes” című kiállítás három művészi álláspontot – Petra Fohringer, Michael Lauss és Stefan Mittlböck-Jungwirth-Fohringer – gyűjt össze, amelyek különböző médiumokban foglalkoznak a töredékességgel= fragmentummal mint esztétikai, térbeli és gondolati elvvel.
Petra Fohringer esetében a töredékesség a festészeti formában jelenik meg: képei a szuggesztió és a kihagyás, a felszín és a feloldódás között ingadoznak. Ami látható, az sosem teljes, hanem a képpé válás és az elhalványulás közötti bizonytalan állapotban marad. A vastagon felvitt rétegekben, a transzparens átfedések és a hirtelen törések révén megnyílik egy olyan festészeti gondolkodásmód, amely elkerüli a narratívát, és a fragmentumot nyitott gondolkodási térként értelmezi. Képei a nyomhagyás és a hiány, a felület és a feloldódás feszültségében léteznek.
Michael Lauss és Stefan Mittlböck-Jungwirth-Fohringer művészi munkái a fragmentum fogalmát installációs, szobrászati és kontextusfüggő térben vizsgálják. A nyomok, a beavatkozások, az ideiglenes konstellációk és az építészeti utalások olyan helyeket hoznak létre, ahol megállhatunk és elgondolkodhatunk; töréspontokat, amelyek új kapcsolatokat eredményeznek. A fragmentum itt nem a hiányosságot, hanem a részlegesség tudatos megteremtését, a teljességgel szembeni ellenállást, a költői stratégiát és a nyitott észlelésre való felhívást jelenti. Veszprémben - egy olyan városban, amelyet történelmi rétegek és kulturális átmenetek jellemeznek - e kiállítás az anyag és a szellem közötti rezonanciatérré válik.
A tárlat Schwei(s)z Explosiv csoport /Patrik Huber és Stefan Mittlböck-Jungwirth-Fohringer/ a „HADES2.0 – a river full of bones” („HADES2.0 – egy folyó, tele csontokkal”) című élő performanszának egy újabb változatásavl nyílik meg: egy élet és halál közötti eszkalálódó / recitáló tánccal. Ez a tour de force (nagy erejű előadás) egy szürreális lázas álommá válik, amelyben a popkultúra, az asszociatív költészet, a görög mitológia és az „akkordeon noise” (zajos harmonikazene) egyesül. A mutálódott harmonikahang-sorozatok szűrőkaskádokon haladnak át, felidézik az élet és halál közötti oszcillálás témáját – eltávolodnak eredetüktől, hogy elidegenedett zaj- és performanszrétegeket hozzanak létre. Ezek sűrűsödve egy hatalmas, atmoszférikus gondolatszörnyeteggé válnak, amely egy archaikus, túláradó élő szoborban csúcsosodik ki.
