Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény időszaki
Erdélyi Gábor Veszprémben bemutatott munkái részben válogatás az elmúlt időszakának önálló kiállításaiból, de látható olyan mű is, amely először kerül a nyilvánosság elé.

A művész a hordozó fogalmát járja körül. Már lényegesen korábban, a ’90-es évek ciklusaiban felmerül, de az utóbb készült, festővászon alapú műveinél válik egyik legkardinálisabb kérdéssé, hogy miként lehet a kép szürkés alapú központi terét, illetve annak birtokba vett színnel teli széleit, még inkább éleit egyformán hordozóként és hordozottként elgondolni.

Más típusú képeinél a hagyományos festővászon helyett hordozóként megjelenő, iparilag színezett szatén vagy selyembélés és annak befestett felülete kerül a képzeletbeli mérleg két serpenyőjébe. A sokszor látványosan irizáló textília felfeszítésekor bő ráhagyással a vakráma mögé kerül, a betűrt anyag így a festés fázisában még láthatatlan. A feszített szövetre rétegekként felhordott, egy színre kikevert festék bársonyszerű, máskor vakolatszerűen erős matéria. Száradás után a vakráma hátoldaláról visszabontott és kihajlított textilhalom dús körítést ad a festett mezőhöz. Ugyanakkor olyan mű is akad, amelynél csak a sarkoknál, rügyszerűen bukkan elő a hordozó.

A létrejött művön így nyilván nem az önmagában festett felület, hanem a különböző struktúrák és kiterjedések között kialakult kapcsolat a lényegi momentum. Valójában egy összeérési folyamat zajlik. A kibontás mozzanata által az addig láthatatlan alap és a megfestett felület valós viszonyba kerül egymással. A szövet a hordozó, de a végső munkafolyamat révén oda-vissza játék indul: a konstrukció egy pillanatra az inverzébe fordul, maga a festett felület lesz a hordozója a dekoratív szövetnek, majd újra fordítva. Az alap és festett felület külön identitás. Ennek apropóján egyformán igaz lesz mindkettőre a befogadás, az átadás, az egymástól való függés, a másik javára való lemondás igénye.

Erdélyi Gábor hordozó 2.0
Erdélyi Gábor hordozó 2.0
Erdélyi Gábor hordozó 2.0
Erdélyi Gábor hordozó 2.0
Erdélyi Gábor hordozó 2.0
Erdélyi Gábor hordozó 2.0
Nemzeti Kulturális Alap