Várgaléria
Párizs, Brugge, Budapest, Badacsony. Négy város, amely helyszíne volt Egry József festőművész fiatalkori utazásainak.

Itt ismerte meg a korszak művészetét, itt távolodott el a képzőművészeti akadémiákra jellemző tanulási folyamatoktól. A Művészetek Háza Veszprém időszaki kiállítása a modern magyar festészet egyik legkiválóbb képviselőjének pályakezdését mutatja be: útirajzok, tájképek, karikatúrák, portrék és sokalakos kompozíciók segítségével. A művész születésének 140. évfordulója alkalmából megrendezett tárlat közgyűjteményekben őrzött alkotásokból egyaránt válogat, bemutatva a korai életmű legfontosabb hazai és európai kapcsolódásait. Kiemelt együttműködő partner: Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém és a Dornyay Béla Múzeum, Salgótarján. 


Egry József /1883 – 1951/ 20 évesen, 1903-ban állított ki először a korszak egyik ismert kiállítóhelyén, a Nemzeti Szalonban. Ebben az évben ismerte meg Lyka Károly művészettörténészt, a Művészet folyóirat szerkesztőjét, aki számos esetben segítette a tehetséges, de hiányos művészeti ismeretekkel rendelkező fiatalembert. Támogatása révén Egry 1905-ben eljutott Párizsba, ahol egy éven át dolgozott. Tanulmányait - amíg szűkös anyagi lehetőségei engedték - a Julien Akadémián, a Colossari Akadémián, valamint Jean Paul Laurens és Simon Lucien osztályában folytatta. A mindennapi megélhetését szajnai rakodómunkásként és koldusként egészítette ki.