Csikász Galéria
A 2K négy szombathelyi fényképész: Dallos László, Bonyhádi Károly, Liszy János és Rosta József alkotócsoportja, amely a Dallos László által a Megyei Művelődési Központban működő fotóklubból nőtt ki és 1978-1982 között működött.

A 2K alkotóműhely tagjai az akkor divatos fényképészeti gyakorlattal szemben új, kísérletező, korszerű látásmódot igyekeztek elsajátítani, saját utakat járva be. Kapcsolatokat építettek budapesti, esztergomi, pécsi, bajai, győri fotósokkal, akiket meghívtak előadásokra, kiállításokra. A csoport gyakori vendége volt Kincses Károly fotómuzeológus is.
Dallos László alapító tagja volt a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, amelybe később a 2K többi tagját is felvették. A 2K csoport 1980-ban sikerrel mutatkozott be a budapesti Fiatal Művészek Klubjában. A tagok rendszeresen részt vettek az Országos Fotótárlatokon és az akkor induló Esztergomi Fotóbiennálén, emellett Szombathelyen is kiállításokat szerveztek.
A kiállítás célja a 2K csoport tevékenységének, illetve a hetvenes-nyolcvanas évek kísérleti fotós törekvéseinek bemutatása.

Kincses Károly megnyitószövege

Fura világ

Most 2K (Kincses Károly) megnyitja a 2K (Dallos László, Liszy János, Bonyhádi Károly és Rosta József) tárlatot, amelyben mindösszesen egy K van. Jól kezdődik, mi lesz még ebből?

Négy fotós, négy nagyon különböző életút, amelyik valamikor összecsomózódott, s így vagy úgy, máig tart. Még a múlt évezredben kezdődött. Magam is tanúja voltam a kezdet kezdetétől, szóval valószínűleg ezért hívtak most beszélni, nem a KK szimbolizmusa miatt.

Fura világ volt az 1980-as évek legelején Szombathelyen, gyanúsan közel a nyugati határszélhez. Az ellenőrzés is éber volt, Celldömölknél mindig felszálltak a pesti vonatra a civil hekusok, s bár már mindenki mindenkit ismert az évek során, újra s újra igazoltattak, kikérdeztek. A kalauz is beépített ügynök volt, azonnal jelentette, amikor Hajmáskéren egy gólyát lefényképeztem teleobjektívvel a vonat ablakából. Ügyirat lettem a kémelhárításon…

Szóval fura világ volt. Akkoriban történt az is, hogy fent nevezett városban, megunván a Savária Fotóklub áporodott amatőr dagványát, Dallos elkezdte maga köré szervezni a mást és másként akaró fotográfus ifjoncokat. Ő volt akkor az egyetlen ablak a Fiatal Művészek Klubjára, az akkor formálódó FMS-re, hozta a híreket, hozta a fontosabbnál fontosabb embereket a képeikkel, Jokeszra, Montvai Attilára, Gyulavári Józsefre, Urbán Tamásra emlékszem. Dallos fotográfiai látásmódja is sokat alakult ez időben, de becsületére legyen mondva, ezt a szemléletet is folyamatosan közvetítette felénk. Itt a kiállításban csak néhány képe emlékeztet a 2K előtti időszakára. Ehhez jött Bonyhádi Karesz, aki valahonnan kapta a legújabb külföldi fotós lapokat, és együtt csorgattuk a nyálunkat a szépen fényképezett, jól nyomott magazinokat lapozgatván. Itthon akkor csak a nagyon amatőrszagú Fotó újság volt és a kevés példányban megjelenő Fotóművészet, ofszet nyomásban. Liszy János mindig kicsit meghökkentő és nehezen kezelhető embernek számított, de munkái a többiek számára is bizonyos irányt mutatók voltak. Rosta Joci meg többnyire hallgatott, mindig mosolygott és rendületlen fényképezte saját popkulturális közegét, Hosszú beszélgetések, cimborálások nyomán formálódott a 2K. Sokféle, látszólag össze nem tartozó komponensből kezdett el főni a leves, mely láthatólag, így negyven évvel később is fogyasztható maradt, cseppet nem avasodott meg. Nekem könnyű volt akkor főiskolásként, mert Dallos néni befogadott a házukba, s amikor éppen nem csajoztam, akkor ott ültem ezeken a szeánszokon.

Időközben elvégeztem a főiskolát, eljöttem, s csak távolról figyeltem, mit művelnek ezek ott négyen, szinte csak magukra utalva, mert azt azért bízvást kijelenthetjük, hogy túl sok felhajtóerő nem működött a városban akkoriban, volt Savária társastánc-találkozó, meg Korda György koncert a Művelődési és Sportházban, Ebben a közegben voltak 1978-1982 között korszerűek, modernek, kísérletezők. Szembementek minden akkoriban divatos – sőt nem túlzok, de – egyedül üdvözítőnek tartott fényképészeti gyakorlattal, mely fura kevercse volt a korábbi magyaros stílusnak, az amatőrök csak a szépre emlékszem szemléletének és az elvárt szocreálnak. Ilyen körülmények között mást csinálni azért érdekesebb, figyelemre méltóbb, mint amikor nyitva minden határ, az internet segítségével kortárs lehetsz különösebb erőfeszítés és kockázatvállalás nélkül. Nézzük így is ezt az anyagot, ha kérhetem.

Kiléptek a város határain túlra, alig két évvel az alkotócsoport megalakulása után kiállításuk volt az őket 240 kilométerről is inspiráló Fiatal Művészek Klubjában. Volt szerencsém látni, s nyugodtan kijelenthetem itt, csaknem fél évszázaddal később, hogy még ott is egy fél lépéssel előrébb tartottak, mint a többiek. Volt még Esztergomi Fotóbiennálé, néhány kiállítás és lassan megszűnt a belső kohézió, a csoport (mely meg sem alakult hivatalosan, megszűnt, szintén nem hivatalosan) Liszy Jánosssal történt, ami történt, vannak itt, akik közelről látták szerencsétlen sorsát, önpusztító életét, s az abból egyenesen következő korai halálát. Rosta Joci Budapestre költözött. Dallos és Bonyhádi - bár végig barátok maradtak -, elmerültek egzisztenciális és egyéb gondjaik tengerében. De egyikük sem tudott már másként fényképezni, mint amit ott együtt, négyen, mint 2K kifundáltak. Így lett 2K-ból négy meglehetősen egyéni hangú, gondolkodó, erősen konceptuális, a sorba be nem álló alkotó.

Dallos Lacitól csak néhány kép került ki azokból, amelyek szétszórva, a földön, ágyon, fal mellett és mindenhol körbevettek albérlő koromban. Beitta magát a szemembe a Párizsi lány, a Melódia, a Cigány pár, az Esernyő és a többi képe, melyek közül most csak a Vakablakok, a Kapcsok, és talán az Illusztráció látható. De ezek segítenek eljutni bennünket a Lendítem lábamat témában és formájában is nagyon erős sorozatához, a Szélzsákok, az FMK-ban látott Kézfogásaim, And képeken keresztül egészen az Óbudai Galériában bemutatott dupla és tripla expozíciós képeiig, melyekről már akkor is Ady és a Minden egész eltörött, Minden láng csak részekben lobban, Minden szerelem darabokban kezdetű verse jutott eszembe. Dallos, aki létrehozója, inspirátora volt a 2K-nak, egész pályáján kitartott az ekkor alapozott szellemiségnek, és erre építette 2K-n kívüli életművét is. Örülök Laci, hogy akkor a barátod lehettem és az maradtam máig is.

Bonyhádi Karesz sajátos képlet. Kezdeti fotói a már emlegetett nyugati magazinok magyarosított változatai, nem baj, hogy nem állított ki közülük egyet sem. De grafikusi szemlélete, perfekcionizmusa hajtotta előre, hamar átlépett ezen, s kialakította saját nyelvét, stílusát. Neki egy kép nem kép, neki a valóság, ahogy van, nem érdekes, ő a fényképezőgépét arra használja, hogy a saját konceptjeit, melyek a fejében megszülettek, valamilyen látható formába töltse bele. És ha megszületett a kép, akkor sem elégedik meg vele, hozzátesz, installál, új (képi) valóságot teremt általuk, mely már csak áttételesen szól arról, ahonnan vétetett. Már akkor is konceptfotókban gondolkodott, amikor ez még nem volt ennyire trendi. Hiába bármi, neki így járt és jár az agya. Jó volt látni a már ismert képeit és jó volt azokhoz mérni a még nem látottakat.

Rosta József. Nagy a felelősség, hogy mit mondok róla, mert neki egy saját, házi művészettörténésze van, és ha nem jót mondok, lesz kapsz… Joci saját nyelven beszél képeiben. Még szép, ez alapvető elvárás egy alkotóval szemben, de ő mégis, elég perfekt ezen a nyelven. Fekete-fehér, gyakran a középtónusokat hanyagoló, erős, robosztus, grafikai eszközökkel is élő képeket hoz létre mostanában. Hajlama van a konstruktív, különböző formák elhelyezkedése különböző terekben típusú ábrázolásmódra. Korábbi képeiből dőlt a popkultúra sajátos, ezerkilencszáznyolcvanas évek vidéki változata, teli fiatalsággal, lendülettel, érzelemmel. Mostanra jobban érdekli az épített, konstruált valóság és a fény viszonya. Lenyugodott volna? Aligha, de az itt kiállított képei meglehetős pontosan mutatják ezt a paradigmaváltást.

És hát Liszy… Korábbi művei egy kreatív, minden felé figyelő, a világ dolgait nagyon egyéni módon leképző alkotót mutatnak, akinek aztán egyéni, személyes problémái nyomán látása mindinkább befelé fordult, csak magát, csak rögeszméit rögzítette, s ez is torzóban maradt. Nincs igazi életműve, csak egy átláthatatlan, bonyolult élete és ennek néhány képi lenyomata. Azt gondolom – és ezt nem csak itt és nem csak most mondom –, hogy mindazzal, amit ránk hagyott töredékes – alig – életművében, az eddiginél sokkal több és sokkal alaposabb figyelmet érdemelne, mert a maga korában egyedülálló alkotó volt, s személye megkerülhetetlen kéne legyen minden alaposabb elemzésben, értékelésben, mely a neoavantgardot vizsgálja.

Ha tetszik, ha nem, ki kell mondani, hogy itt mi csaknem valamennyien élő kövületek vagyunk, még ez a viszonylag taknyos is itt mellettem. Mert míg végiggondoltam, miket akarok majd itt elmondani, nagyokat utaztam térben is, időben is. Több mint negyven év van a képekben és bennünk, olyan emberek, helyzetek, akik, amik már csak a múlt idő  "két téjével" írhatók le. És mégis, ez a kiállítás azért jó, mert nem nosztalgiáz, nem a múltra emlékszik, hanem még ma is határozott kéztartással mutat előre. Előre! (ha még emlékeztek rá)

1976/2K/2020 2K alkotócsoport
1976/2K/2020 2K alkotócsoport
1976/2K/2020 2K alkotócsoport
Nemzeti Kulturális Alap