Hajdú LászlóTérben és időbenModern Képtár

Hajdú László festőművész Térben és időben című időszaki kiállítása a Modern Képtár - Vass László Gyűjteményben a művész számos korszakából mutat be különböző kompozíciókat.

Geometrikus absztrakt képei pontokból, vonalakból építkeznek. Tárgynélküli festőnek vallja magát, akit elsősorban a tér leképezése foglalkoztat. Képfelületein a sűrűn rovátkolt ívek vagy diagonálisan futó vonalhálók dinamikus kompozíciókat eredményeznek. A mértani formák néhol építészeti elemek asszociációit is hordozzák, a bemetszésekkel és applikációkkal gazdagított felületek térobjektekké alakulnak. Műalkotásai többek között megtalálhatóak a Magyar Nemzeti Galériában, a Ferenczy Múzeumban, a Paksi Képtárban, a győri Kolozsváry – gyűjteményben és Modern Képtár - Vass László Gyűjtemény kollekciójában.

Hegyeshalmi László megnyitószövege:

HAJDÚ LÁSZLÓ/ TÉRBEN és IDŐBEN / MŰVÉSZETEK HÁZA; MODERN KÉPTÁR VASS LÁSZLÓ GYŰJTEMÉNY

Hajdú László festőművész Térben és időben című kiállítása a Modern Képtár - Vass László Gyűjteményben a művész több korszakából mutat be különböző kompozíciókat. Hajdú László több mint fél évszázados életművéből a huszonnyolc festmény, plasztika, objekt látható most, itt a TÉRBEN és IDŐBEN című kiállításon a Modern Képtár - Vass László Gyűjteményben. Kiemelkedő élményt nyújt a nézőknek, hogy a most újrarendezett gyűjteményben a két kiállítóteremben bemutatott Hajdú László művek párbeszédet folytatnak a múzeumban kiállított többi alkotással. Így a kiemelkedő szentendrei mesterek Balogh László, Deim Pál, Lukoviczki Endre műveivel és Barcsay Jenőnek, mindannyiójuk főiskolai tanárának, mesterüknek, majd később Szentendrén atyai barátjuknak a műveivel. A kiállítótérbe lépve Barcsay Jenő korszakos jelentőségű hét remekművét pillanthatjuk meg. Barcsay a szentendrei művészek életében és művészetében, de Vass László műgyűjtői életművében is a meghatározó mester.

E rövid bevezetést követően Hajdú László festőművész, Hajdú László mester TÉRBEN és IDŐBEN című kiállításáról fogunk beszélni.

Mester, „Mester, a középkor óta spontán tiszteletből fakadó megszólítást és megbecsülést jelöl, ami az alkotó mögött álló életmű elismerésének, műveltségének és etikus magatartásának szól.”
Konok Tamás (Deim, Farkas, Hajdú katalógus; 1999)

Hajdú László festményei közül több is, már harminc évvel ezelőtt bekerült a Vass-gyűjteménybe. Ezekből, az 1990-es években született művekből itt látható a DÉL, 1995; JSB tiszteletére, 1995; DIAGRAM, 1996; SIVATAG, 1995; és más művek is. Az emeleti galérián nézhetjük meg a kiállítás legkorábbi darabját az OSZLOPOK, 1986-1987-ben készült diptichonját, kettős képét. A mű szintén a Vass család tulajdona. A függőlegesekkel öt mezőre, öt oszlopra osztott gazdag, festői képfelület megidézi a pointillisták képvilágát. A sárga, fehér, szürke, brillant, vörös ecsetnyomok lírai-konstruktív hatásúak. Racionálisak és szenzitívek, mint szinte minden Hajdú László festmény. Világszerte az ezerkilencszáznyolcvanas években indult új, friss festői, művészeti mozgalmak visszahozták a festészetbe vetett hitet, a festészet szabadságát, új kifejezési formák születtek. „Újvadak, újszenzibilitás, transzavantgard, heftige malerei, posztmodern”, ma már a kortárs művészetben jártasak és a művészetkedvelők számára is ismert fogalmak. Hajdú Lászlót is inspirálta, felszabadította ez a friss hatás, ekkor kezdődött új festő korszaka és így keletkeztek azok a művek, melyek a geometrikus, konstruktív képszerkezetet és a par excellence festő felületeket egyesítik. Hajdú László műveit ezért nevezem festői geometriának, konstruktivista festőiségnek.

„A festő médium, közvetítő szerepet tölt be egy évezredes folyamatban, „rétegek rakódnak egymásra” – így fogalmaz Hajdú László egy korábbi beszélgetésben.
Máskor és másutt pedig arról mondta el gondolatait, hogy a kulturális, a művészeti, a festő tradíció meghatározó számára.
„…a művészet az ember jobbik énjének világához tartozik…” – Hajdú László életművével, munkásságával képviseli ezt az etikai elvet.
Kell nyújtani valamit az embereknek, szükségünk van a Létezéshez valamire, amit máshol nem találunk meg, amit egyedül a művészet képes adni.

A művészetben az érték nem valamilyen tárgy, hanem az a hatóerő, ami arra késztet, hogy figyeljünk belső világunkra.
A művészet, a festmény, az érzéki elemek, a tárgyak átszellemítése.
A művészet nem változtatja meg a világot, minket magunkat alakít át.
A művészetnek köszönhető, hogy megismerhetjük önmagunkat a képzelt és valóságos világban.

Hajdú minden művét meghatározzák a szerkezetet építő vonalak és a nagyon gazdag, érzékeny, érzéki festői faktúrák. A vonal, mint kifejező eszköz alapvető a „képcsinálásnál”.

Milyen a VONAL és a festői tér kapcsolata?

VONAL:

a vízszintes elválasztja a végest a végtelentől
a függőleges meghatároz egy helyzetet a térben
a diagonális elvezet az egyik ponttól a másikig, a közelitől a távoliig és vissza.

Figyeljék meg, hogy a Hajdú László által megfogalmazott „vonal alaptulajdonságok” hogyan alakítják a képek szerkezetét, struktúráját. Hogyan jelölnek ki tereket síkon, hogyan alakítják a festmények TÉR-IDEJÉT.Jól érzékelhető a Hajdú műveket szemlélve, hogy változott a művész térfelfogása és festői magatartása az 1980-as évek végétől napjainkig. Ez dicséri a rendezők válogatását és a kiállítás felépítését is. A kilencvenes években szerkesztett ún. vonal-terektől és expresszív színhasználattól, felületkezeléstől, festői gesztusoktól milyen út vezetett a kétezres évek festmény objetjeiig, képtárgyaiig. Hogy keletkeztek a tagolt, térben is elkülönülő, elmozduló, négyzet, kör, ellipszis, hullám alakzatokat megjelenítő, összetett, de mégis redukált, koncentrált, minimalista újabb képek?

Hogy alakult át a szabadon álló vonal, összetett, párhuzamos és íves vonal-szerkezetté?

Hogy változott a színhasználat és felületkezelés az expresszívtől a monokróm világ felé?

Mindezekre a kérdésekre választ kaphatunk, ha Térben és Időben szemléljük a kiállítást.

A kiállítás rendezői segítenek nekünk ezt az utat bejárni. Eldöntendő, hogy ezek valóságos terek virtuális képei, vagy mi szeretnénk térnek látni a vonalkapcsolatokat. Itt hivatkoznék a már említett DÉL és a JSB tiszteletére című művekre (emeleti kiállító-tér). Az emeleten nézzék meg a CAMPANILE című 2010-es képet. Formázott fatábla, konstruktív képszerkezet, geometrikus formák, redukált színhasználat: márvány-rózsaszín, tört-fehér, szürke, fekete. Mit idéz fel, mire emlékezteti ez a kép önöket? Természetesen Giotto és a reneszánsz. Campnile olaszul harangtornyot jelent, ez persze lehetne Velencében, Pisában vagy más olasz városokban is, de amikor szerdán megpillantottam a képet, nekem azonnal bevillant Giotto és Firenze.
Amikor idáig jutottam az írásban, kezembe vettem egy 1999-ben kiadott katalógust (Deim Pál, Farkas Ádám, Hajdú László közös kiállítása, Szentendre) és azon az oldalon nyílt ki, ahol Hajdú László TRENCETO I-IV. 1996 képének reprodukciója látható. Mindig azt gondoltam, hogy véletlenek nincsenek. Akkor tovább gondoltam a képi ábrázolás mibenlétét, valóságát. A lineáris és levegő perspektíva, a centrális perspektíva cca. négy évszázadon át meghatározta az ábrázolás formáját és a kép terét.

Adódik a kérdés, ez-e az egyetlen módja az ábrázolásnak, kifejezésnek, a TÉR és IDŐ megjelenítésének. Ma már tudjuk a választ, hogy nem ez egyetlen módja. Talán a legillúziókeltőbb, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a lineáris perspektíva, a centrális perspektíva is egy geometrikus rendszer.
Geometrián alapuló absztrakció!

Az absztrakt („nem tárgyias, nem ábrázoló, konkrét”) műveken nincs egyetlen kiválasztott nézőpont.

Ha visszalépünk az időben több mint ötszáz évet 1450-ig, amikor Paolo UCCELLO megfestette egyik jelentős művét a ma „Öt, a perspektívát kidolgozó művész portréja” címen ismert művét, amely művön együtt látható GIOTTO di Bonde (1276 k.-1337); Paolo UCCELLO (1397-1475); DONATELLO (1386-1466); Antonio di Marietto CIACCHERI /MANETTI/ (1423-1497) firenzei matematikus és építész; Filippo BRUNELLESCHI (1377-1446) 21,3 x 65,5 cm tempera fatábla ; (Párizs, Louvre – Salon Caarré). Erről a képről hiányzik egy hatodik művész portréja, akinek szintén fontos szerepe volt a perspektívakutatásban, ő Leon Battista ALBERT (1404-1472).

A festett formák nemcsak szemünkre, hanem szellemünkre (tudatunkra, érzéseinkre, érzékeinkre, lelkünkre) is hatnak, arra késztetnek, hogy belépjünk az általunk alkotott térbe, amelyben feltárul a formák sajátos jellege. Próbáljuk meg így nézni Hajdú László festményeit, festmény-objektjeit, plasztikáit.

„A térnek minden képzőművészeti kifejezése tudatunkban a világnak egy bizonyos felfogásmódjához, és a világban elfoglalt helyünk egy bizonyos érzéséhez kapcsolódik.”

René Berger (1915-2009)

A festmény tere soha nem azonos a természetes, valóságos térrel, mindig konvenciók együttese alakítja, formálja, melyek hatnak a szemlélő érzékeire és szellemére. Mindezek a gondolatok igazak Hajdú László itt, körülöttünk, ebben a térben látható műveire.

Nézzük az EXODUS 2010-2017, fatáblára festett képet. Ha zenei hasonlatot kellene keresni, akkor nekem ez a mű egy Requiem. Két egymásnak fordított, ellentétes, háromszög formát kirajzoló vonalak és a végest és végtelent, a földet és az eget elválasztó vízszintes alkotja a kép szerkezetét, ami elsősorban a racionális énünkre hat. Az érzelmeinkre pedig a diagonálisan megformált, igazi szellemi mélységet, emberi tragédiát hordozó, sötét színárnyalatokban gazdag, szenzitív festékpászmák hatnak.

Ez, ami leírható, szavakkal értelmezhető a látványról.

A művészetben az anyag nemcsak a forma hordozója, az anyag az érzékelhető bizonyosság. Ez az anyag titkos nyelve. Minden műalkotást bizonyos titokzatosság vesz körül.

A fatáblára festett kép felidézi számomra az ortodox keresztény ikont.

formájában és szellemiségében is.

Az ortodox keresztényeknek egy IKON nem egy ábrázolás, ábrázolása Istennek, ábrázolása a Teremtőnek, hanem maga az Isten, a Teremtő
Alkotóként és nézőként az egész ember, a szellem és a test működik együtt.

Az ember „érteni” akarja a művészetet, de mi a megértés? A megértés az ismeretlen visszavezetése az ismertre, az azonosság keresése. Fontos, hogy a művet akarjuk megismerni, ne pedig valami más dolgot, ne csak azt, ami körülötte van. A festmény egy másik időt őriz / a festmény és a befogadás nem egyidejű. Ha a műalkotásnak megvan a saját ideje, lennie kell saját terének is. A kép, geometriaformája, mérete, kiterjedése, anyaga okán a valóságos tér része, „ahol majd történik valami.” A képfelület úgy része a valós térnek, hogy közben „fiktív valóságot” teremt. A képfelület, a „hordozó” valóságos alap, reális. Az „ábrázolat” átlényegített valós. A képzeletbeli és reális tér, a festészet külön tere.

Közelebb jutunk a képhez, az ábrázolathoz, ha a mozgásra, ritmusra, harmóniára, diszharmóniára is figyelünk és ebben vezet(het), ebben segíthet a belső figyelem. Merjünk a belső figyelemre, az érzékeinkre, az érzelmeinkre is hagyatkozni.

Felfedezhetjük a „láthatatlan valóságot”, amikor érzelmi kapcsolatba is kerülünk a művekkel.
Ez persze némi aktivitásba, fáradságba és időbe kerül, de megéri!
Ez a „láthatatlan kapcsolat” létezik a néző és a festmény, az alkotó és a festmény között is

Térbenés Időben…

„…három kiterjedés van: az idő, a tér és a csönd…”
Joseph Joubert (1754-1824) francia esszéíró, filozófus

Mindezek a gondolatok Hajdú László festőművész műveit szemlélve, művészetével kapcsolatba kerülve jutottak eszembe, amiket most megosztottam önökkel.

„A kiemelkedő alkotások, a legelvontabb képek is mindig (valamilyen értelemben) szakrális tárgyak voltak és önvizsgálatra, meditációra késztettek.” Hajdú László
Ezt a hatást, ezt az élményt tapasztalhatjuk meg Hajdú László festményeinek hatására, festményeinek szemlélésekor.
Merjünk csendesen, elmélyülten szemlélődni itt és most a kiállításon és mindennapjainkban is.

Miközben az itt látható művektől feljutnak az emeleti térbe, áthaladnak az úgynevezett „ablakos” termen, ahol Konok Tamás, Haász István, Ulrich Erben, Halmi-Horváth István műveit is láthatják.

Elmélyült szemlélődést, termékeny kontemplációt kívánok.

Veszprém, 2025. február 28-március 1.
Hegyeshalmi László