"1978-ban Marcia Hafif az Újrakezdve című tanulmányának nyomán a festők más-más eredményre jutva. Az alapmotívum-vadászok közé tartozik Vilim Kati is, aki a posztgeometria szellemiségében hozza létre alkotásait. Hihetetlen intenzitással fogtak neki, hogy ismét újragondolják a médiumuk alapelemeit, bár az absztrakt művészet kezdetétől ezt már néhányszor megtették, sőt e tanulmány óta ezt a folyamatot már azóta is többször is végigjárták
Vilim Kati művei közt „családi hasonlósági elv” (Ludwig Wittgenstein) része az egy művön belül a kevés eszközzel, egy-egy fő motívumra való építkezés, a vizuálisan redukált nyelv. Ugyanakkor a redukció által a festészet megmaradt elemei különleges hangsúlyt kapnak, úgymint a színek, a formák, az arányok, a struktúrák, s nála kiemelten a síkok rétegződései. Ráadásul a síkok, noha külön-külön vannak megfestve, a transzparencia illúzióját keltik, amihez hozzájárul sajátos festésmódja, az additív színkeveréssel létrehozott felületei. Így a két dimenzión belül sajátos tereket és mélységeket hoznak létre, ami által a geometrikus rendszere jóval bonyolultabb, mint amilyennek elsőre látszik. Ez a téves benyomás abból is adódik, hogy ez a transzparencia lágyítja a geometrikus formákat, szinte légiessé transzformálja az éles szögeket. Ez a hatás a Propozíció, és a Vörös és Fehér című képeken érvényesül a legjobban. Ráadásul a derűs színhasználat fokozza ennek a könnyedségnek az illúzióját. Pedig a geometrikus művek többnyire súlyosak és statikusak, de Vilim Kati esetében egyik jelző sem állja meg a helyét, hisz még a tudományos színtani ismeretek is könnyed formában tárulnak elénk, s a képei kifejezetten dinamikusak, ezáltal a tér is mozgásba lendül. A térben való gondolkodás a képcímekben is megjelenik, például a Téreltolódás, a Térsík és a Térelem című festmények esetében.
A narráció hiánya ellenére, a transzparencia és a színek-formák ritmusa által a geometrikus absztrakció ellágyul, s személyessé, sőt mi több, majdnem érzelmessé válik. A ritmus szerepe ugyan már a kezdetekben, Kandinszkij művészetében is meghatározó volt, de a narrációtól lecsupaszított festmények esetében ennek mindig kiemelt szerepe lesz, különösen hogy ez a fajta festészet amúgy is nagyon közeli rokonságot mutat a zenével, ami alapvetően mellőzi az elbeszélést. A ritmus szerepe nemcsak az egyes képeken belül meghatározó, hanem a festmények egymáshoz való viszonyában is, hisz a változó méretek által is létrejön egy játékossága az installált térnek. S noha Kandinszkij és a kezdetek megkerülhetetlen egy absztrakt művészet tárgyalásánál, Vilim Kati képei legalább annyira szólnak a jelenről, mint a múlttal való párbeszédről. Hisz nem is kell különösebb technikai szakértőnek lenni, hogy észrevehetők legyenek ezeken a képeken a digitális kultúra hatásai, képi világa, színbontóeffektusai, a számítógép képkonstrukciói. Sőt a transzparencia illúzióját keltő művei épp a légiességük miatt inkább tűnnek a virtuális világ képeinek, mint a hagyományos olaj-vászonnal készült festményeknek. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy a színek tekintetében is kapcsolódik a technikához, hisz az alapszínek két csoportjával dolgozik, az RGB és a CMY színkészlettel.
Vilim Kati képeiben ott az elmúlt évszázad gondolkodása a képről, a lecsupaszított látványról Kandinszkijtól a komputer keltette látványig. Az absztrakció által a hangsúlyt a külső látványon túl erőteljesen a dolgok belső kvalitásainak a felfedezésére helyezi."
Bordács Andrea