Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény időszaki
Ulrich Erben életművét öt évtizede a művészi folyamat következetes sűrítése, valamint a szín, a forma, a fény és a tér közti összefüggések határozzák meg. Az 1940-ben Düsseldorfban született, ma ott és Olaszországban élő művész a kortárs német képző- művészet legfontosabb alakjai közé tartozik, s a „konkrét művészet“ és a „színmező-festészet“ nemzetközileg elis-mert képviselője- ként tartják számon. Ezek egyike sem a látványt képezi le, hanem új valósá-gokat talál ki, és mindenestül a művészet saját eszközeire, a formára és színre koncentrál. Erben azonban különbözik a többi konkrét művésztől, amennyiben nem csak az elmélet vezérli, hanem a látvány is, így a tájemlékek vagy a színélmények ösztönzését is elfogadja.

A fiatal művész, miután az urbinói, velencei, hamburgi, müncheni és berlini akadémiákon folytatott tanulmányokat, majd korai tájképeket festett – ezek alkotják későbbi képzőművé-szeti munkásságának kiindulópontját. Az úgynevezett Fehér képek sorozatával – melyek 1977-ben szerepeltek a VI. kasseli Documentán – Erben az 1960-as évek végétől végleg le-mondott a tárgyi ábrázolásról. „Úgy jutottam el az absztrakcióig – magyarázta a művész a KUNSTFORUM-nak adott interjújában –, hogy figurális képeim egyre inkább átalakultak. Immár nem az ábrázolt dolgok érdekeltek, hanem a tér, a kompozíció, a szín és a konstrukció kérdései, vagyis az ábrázoláson kívül eső fogalmak.“ A tájmotívum elmaradása egy időre a színtől való eltávolodással járt együtt. Ezek a fehér, ám semmiképp sem monokróm képek abból az elképzelésből születtek, hogy a művész minden valóságábrázolástól és mindenfajta képzettársítástól mentes képeket hozzon létre. A lealapozott vászon a fehér átfestésekkel kioltott színfelületekkel került kontrasztba, a minimális árnyalatokkal operáló képek így zavarba ejtő térélményeket idéztek elő, és a szem észlelőképességének határait feszegették.

Az 1970-es évek végétől aztán visszatért a szín Ulrich Erben műveiben, aki képkoncepcióját is kitágította: intenzívebben épített a szín térbeli effektusaira, melyek mindenekelőtt a festett és festetlen felületek egymásmellettiségéből merítették kifejező erejüket. A teljes színpaletta kibontására aztán a Prima Vista-munkákban került sor, melyeknél a művész »alla prima«, azaz egyvégtében, javítások nélkül hordta fel a színeket. Erben soha nem dolgozott kizárólag egy színnel, monokróm módon. „Soha nem jutna eszembe– mondta az említett KUNSTFO-RUM-interjúban –, hogy egyetlen színnel készítsek képet. Mindig szükség van egy másodikra vagy harmadikra, amely szemben áll vele. Ha a barnával kékeszöldet helyezek szembe, függő-ségek jönnek létre – ezek immanens részei munkámnak –, egyszersmind pedig egyensúly és nyugtalanság is, amelyek sorsdöntőek az összhatás szempontjából. Számomra az a fontos, hogy színhangzatok, ugyanakkor diszharmonikus konstellációk is létrejöjjenek.” Erben ehhez hozzáteszi: „Én nem úgy dolgozom, mint Ellsworth Kelly vagy Imi Knoebel, akik határozot-tan egy szín mellett foglalnak állást, hanem tónusokat, hangzatokat vagy disszonanciákat hozok létre.“ A szín így skálájának teljes terjedelmében, szépségében, egyszersmind ellent-mondásosságában, harmónia és disszonancia közti egyensúlyában érvényesülhet. A duktus intenzitásából adódóan úgy tűnik, mintha a festés folyamata spontán módon zajlana, valójá-ban azonban pontos koncepciókra és megfontolásokra épül, melyek nem adnak lehetőséget utólagos korrektúrára.
Az emlékezet színei az a sorozat, melyet Erben az 1980-as évek végétől kezdett el, és megszakí-tásokkal máig folytat. A művek teljes mértékben a táj és a tér feltételezte látástapasztalást tük-rözik, köszönhetően második, olasz hazája színklímájának és az Alsó-Rajna- vidéki táj színspektrumának. Azt mondhatnánk, hasonlatosak Mark Rothko vöröses képeihez, amelyeken visszatér a korábbi orosz Lettországban töltött gyermekkorában megtapasztalt égi jelenségek atmoszférája. És Rothkóhoz hasonlóan Erben is a dolgok látható részén túljutva akarja megta-lálni az utat, lemerülni ezek mentális eredetébe és művészi eszközeivel absztrahálja a táj konkrét képét.
Nem véletlen, hogy Erben több kiállítása (pl. »Amit látok«, Von der Heydt Museum, Wuppertal 2004.) még címében is gyakran utal azokra a vizuális élményekre, me-lyeket a művész közvetlenül tájakhoz, többnyire ifjúságának színhelyeihez kötőd-ve átélt. Erbennek mind Az emlékezet színei ciklus művein, mind a későbbi, látszó-lag teljesen absztrakt képeken mindannyiszor sikerül kevés formai eszközzel, egy vízszintes vonallal vagy asszociatív színválasztással tájbeli térré átértelmezni a képfelületet. Legújabb, még tovább redukált képeivel Ulrich Erben különleges látásélményekre csábít-ja a nézőt. Időre van szükség hozzájuk, lassú, nyugodt nézelődést igényelnek, ezáltal pedig érzéki gondolatimpulzusokra és érzelemmozgásokra serkentenek. Soha „nem hatnak üres, a szín szelleméből merített gondolati konstrukciókként, hanem mindig a tapasztalatból nyert, titokkal teli élménymezőkként“, amint Heinz-Norbert Jocks megállapítja. Szín- és forma-történésük saját gondolatokat, képzettársításokat és belső képeket ébreszt, melyek a nyu-godt-meditatívtól a dinamikus-aktívig az érzések széles skáláját teszik átélhetővé, s a szem-lélőt résztvevővé változtatják. Erbennek ebben az alkotói periódusában számos papírra, pergamenre és kartonra készült munkája keletkezett, melyek részint önállóan, részint so-rozatban kerültek bemutatásra – mint legújabb munkáinak egyike, a 2012-es Le mura. Ulrich Erben egyik legutóbbi kiállítása a Lust und Kalkül (Élvezet és számítás) címet viselte. Valóban ez a két fogalom
egyesül munkásságában, az örömteli csapongás és a rendszerben történő gondolkodás. Képei – alapszerkezetüket tekintve – geometrikusan megformáltak, azaz szigorú számítá-soknak vannak alávetve, színkezelésükben viszont a burjánzó határvonások féktelen öröme határozza meg őket. Walter Vitt ezt a jelenséget találóan olyan, a természetből ismert folya-mathoz hasonlította, „amikor egy pontosan körülhatárolt kerti ágyás fölött átveszik a hatal-mat a növények: tavaszi kibontakozásuk, sarjadásuk, virágzásuk, burjánzásuk és növekedésük kioltja a kertész által teremtett rendet.“ Tegyük hozzá: ez a jelenség ott is érvényes, ahol az egyszerű képi elemek racionális struktúrája az üresség és a telítettség, a zártság és a nyitott-ság kapcsolatrendszerében létezik. Itt sem a formák nincsenek alárendelve a színeknek, mint például Barnett Newman esetében, sem a színek a formáknak, mint például Piet Mondrian-nál vagy a konstruktivizmus sok más képviselőjénél. A szín és a forma Erben képein elvá-laszthatatlanul összekapcsolódik egymással. Sem a szín nem határozza meg a formát, sem a forma a színt, ezek sokkal inkább kölcsönös, dialektikus függőségükben jelennek meg. Erben munkái egyszerre szűkszavúak és összetettek. Forma-, és struktúrakészlete áttekint-hető, a fantáziadús kombinációk révén ugyanakkor újabb és újabb megoldások sokaságának kidolgozását teszi lehetővé. A jellegzetesen egyszerű kompozíciók semmiképp sem leegy-szerűsítettek. Olyan egyszerűség ez, melynek szuggesztív ereje immanens ellentéten alapul: a látszólag egyszerű váratlanul bonyolultnak bizonyul, az ismétlések variációkká, a formai konstellációk szüntelen váltakozásává alakulnak át. Erben művészete ugyan a modernitás ha-gyományának elkötelezett, ám túlmutat azon; az analitikus absztrakció módszereit alkalmaz-va alakítja át a tiszta szín és tiszta forma esztétikáját és tölti meg azt érzelmekkel. A racionális eljárások imént idézett, kiállítás címbeli számításához érzéki fundamentum társul. Ráadásul minden képből kiérezhető az egzisztenciális alap. Erben abból indul ki, hogy a néző ne csak vizuálisan rekonstruálja, amit lát és észlel, de belül is élje át, hogy a műalkotás egy olyan vi-lág része, melynek alapstruktúráit ki-ki magában hordozza. A szín és a forma mind össze-tevő elemeiben, mind egész struktúrájában érzéseket, emlékeket, asszociációkat közvetít, és egy olyan szférához rendelődik hozzá, melyben a néző saját élménygazdagságához kapcsolód-va, végső soron maga fejezi be a képet. Mindez Ulrich Erben művészetének humánus mag-vát alkotja, és ezzel együtt hozzájárul a kortárs művészetben elfoglalt kiemelkedő helyéhez.


Alexander Tolnay

Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal
Ulrich Erben Párbeszéd színekkel és formákkal