Magtár
A vidéki városokra is kiterjeszti művészetszervező tevékenységét a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., amely Kép/Test/Lét címen három megyeszékhely három különböző, de az emberi test kultúrájához, szépségéhez, erejéhez kötődő tematikában hirdetett alkotóművészeti pályázatot. E pályázat nyertes művei kerültek kiállításra a Magtárban.

A Művészetek Háza Veszprém és a MANK közösen hirdette meg a Kép/Test/Lét program keretében a Test / Harmónia nevű felhívást az emberi test harmóniáját, az emberi mozdulat esztétikumát ábrázoló alkotások létrehozására, bemutatására.
A pályázat kiemelt célkitűzése volt, hogy az alkotóművészet területén tevékenykedő jelentős vidéki művészközösségeknek megjelenési lehetőségeket biztosítson, támogassa a művészek lokális megszólítását és közösséggé formálását, ezáltal a különböző művészeti területek közötti összhang megteremtését. További cél, hogy a színvonalas körülmények között megvalósuló megmutatkozási lehetőségek alkalmat teremtsenek a művészeknek a közönséggel való találkozásra, a helyi és térségi művészeti élet erősítésére.
A veszprémi kiállítási lehetőséget ígérő pályázatra a táncoló, a mozgást végző ember szépségét, az emberi mozdulat esztétikumát fókuszba helyező önálló műalkotással lehetett jelentkezni. Pályázatot nyújthatott be minden olyan képző- vagy iparművész mint magánszemély, aki már igazolhatóan önálló művészi tevékenységet tud felmutatni és Veszprém és/vagy térségéhez köthető művészi életúttal rendelkezik. A beérkezett pályaműveket neves művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri értékelte.
A zsűri által kiválasztott alkotások a Test / Harmónia című kiállításon kerülnek bemutatásra a Kép/Test/Lét projekt megvalósítása keretén belül, valamint a kiállított művekről és alkotóikról színvonalas bemutató katalógus is készül.
A közelmúltban jelent meg a szolnoki pályázat Legyőzött határok alcímmel, amely az emberi test teljesítőképességének határait hivatott bemutatni, ábrázolni, középpontba helyezve az artista hagyományokat és a testi erőt igénybe vevő műfajok bemutatását. Miskolcon a Teljesítmény alcímű pályázati kiírás a sport témája köré rendezve a test teljesítőképességének bemutatását célozza meg a sport kulturális, szociokulturális, történelmi vetületeire reflektálva, pszichológiai hatásaira is figyelmet fordítva.
„A Test művészi megjelenítése, használata, reprezentációja, a test ábrázolásának hagyományai olyan távlatokat nyitnak a művészi kifejezés számára, mely alkalmasnak bizonyul arra, hogy megfelelő és változatos kiállítási és rendezvény-alapanyagot szolgáltasson. A pilot projektként megvalósuló három rendezvény a testkultusz és a testábrázolás három különböző aspektusát mutatja majd be” – mondta el Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezetője.
Az elmúlt esztendőben a hazai intézményhálózatban egyedüliként a kortárs alkotó- és előadóművészetet támogató MANK szolgáltatásportfóliójának átgondolásával és összefűzésével olyan korszerű támogatási metódust hozott létre, mely által a támogatott művészek érvényesülése, közönséghez való eljutása elérhető lett. A MANK 2019-ben már két galériában szervezett havonta újabb és újabb kiállítást Szentendrén, valamint vidéki bázishelyszínein (Kecskemét, Hódmezővásárhely, Zsennye) szervezett kulturális programokat és rendezvényeket.
„Ezeken keresztül megerősítettük jelenlétünket és a művészek közötti kohéziót, a művészeti intézmények és az alkotók közötti párbeszédet is elősegítettük, melyből mind a település, mind a művész egyaránt profitálhatott. Mindezek a tapasztalatok arra ösztönöztek minket, hogy kiterjesszük a MANK művészetszervező tevékenységét a vidék városai felé, hogy az adott helyen alkotó művészek koncentrált figyelmet és minőségi körülmények között megvalósuló megmutatkozási lehetőséget kaphassanak” – tette hozzá az ügyvezető.

A kiállítás kurátorai: Hegyeshalmi László és Dohnál Szonja