Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény időszaki
,,Az új, Mozaik címet viselő munkáim egy korábbi képsorozatomhoz kapcsolódnak, amelyet Hajtogatott címmel láttam el. A sorozat megfestéséhez pauszpapírból készült modelleket használtam. A festés során fontos volt számomra a transzparens jelenségek festészeti megjelenítése." Halmi-Horváth István

"A hajtogatás sajátosságaiból adódóan konkrét szerkezeti képalkotó elemek születtek, ugyanakkor az ,,áttetszőség" minősége egyszerre látványelvű társításokat is eredményezett. Ezek a minőségek továbbra is fontosak számomra, ugyanakkor szerettem volna egy olyan képsorozatot készíteni, amelyben az egyes formai elemek önmagukat határozzák meg, tehát nem ,,valaminek" a leképezései. 

A mozaiksorozat számomra egy játékos kísérlet, amelyben az alkotás közvetlenségét élem meg. Nem használok előzetes terveket, közvetlenül a vásznon alakul ki geometrikus formáim egymáshoz való viszonya, amelyek organikus elrendezésben jelennek meg. Motívumaim eltérő formákban, színben, tónusokban találkoznak egymással, így egy képen belül gazdag lehetőségeket teremtenek számomra a különböző struktúrák kialakítására, amelyeknek előképeit megtalálhatjuk közvetlen környezetünkben is. Gondolok itta kristályok, növények növekedésére, a természeti erők által létrejött mintázatokra vagy a rajelmélet struktúráira stb. Számomra tehát nem a bomlás, széthullás képei, hanem konstruktív folyamatok megjelenítései. Festőként pedig gazdag lehetőségeket teremtenek színélményeim megfogalmazására, amelyben fontos szerepet szánok a fehér színnek, amely kiegyensúlyozó erővel bír."

Halmi-Horváth István

"Organikus festészet, amely absztrakt-konstruktívnak látszik


Halmi-Horváth István kapcsolata Veszprém városával ugyancsak régi. A képzőművészeti egyetemi mestere, Szabados Árpád jóvoltából művésztanoncként is meg-megjelent lakóhelyünkön, mígnem aztán Populus címmel 2000-ben, a Vár Ucca Tizenhét Könyvek tagjaként képverskönyve jelent meg, amely a kortárs európai neoavantgárd igézetében jött létre és határművészeten elhelyezkedő könyvműnek tekinthető. Erről a kiadványról, miként a sorozat tagjairól, amúgy az elmúlt évben is született egy áttekintő tanulmány, ami Tiszatájban olvasható. Amíg az a kötet a világot nyelvi és képi jelekben egyszerre írja le, Halmi-Horváth már lemondott a nyelvi eszközökről, s kizárólag a látványra és a látványt előállító gondolatiságra koncentrál. Amúgy Halmi-Horváthtól a veszprémi aluljáróban látható egy relief, s más művei olykor a Vass László Gyűjtemény révén a Galériában is. Jelenleg éppen Fehéregyensúly címmel egy 17 darabos kollekcióval van itt jelen.

Ha megfigyelés alatt tartunk egy vagy több Halmi-Horváth István-festményt, de különösen éppen azokat, amelyek az utóbbi fél évtizedben készültek, nézzünk úgy rájuk, mintha tájra, arcképre vagy csendéletre. Sorra észlelhetjük ezen absztraktnak tűnő műveken a látvány alakzatait, színeit és azok változatos viszonylatait. Ha egy napon az aprólékos katalógusunk elkészül, közel vagyunk a mintázati rend felismeréséhez. De figyeljünk, s tapasztalatainkat árnyaljuk tovább. Például a színek megnevezésével. Umbra, aranyokker, okker, a különböző kevert színes szürkék, magenta, ibolya, kadmiumsárga, krómsárga, olívazöld, titánfehér, nápolyi sárga, nápolyi rózsa, ultramarinkék, kobaltkék, indigókék, elefántcsontfekete, kadmiumnarancs, kadmiumvörös. Ha kitartóak vagyunk és sikeresek, végezetül olyan ismeretmennyiséghez jutunk, úgy a koloritról, mint a kolorit által jelzett festőanyagról, ecsetmozgásról, képszerkesztésről s még mi mindenről, amely elégséges a tökéletesen működő univerzumhoz. 


Rejtetten organikus, látványában azonban konstruktív-absztrakt világ az, amely Halmi-Horváth Istváné. Ez a kozmosz részleteiben is követhető algoritmus eredményeként születik meg, és a gondolkodásbeli sajátosságok lenyomatait viseli magán, s ekként antropológiai értelemhez jut. Nem kell megijednünk azoktól az olykor szélsőséges ismeretektől, amelyek tudomásunkra jutnak a művek elkészüléséről. Elvégre a műben nem egyes-egyedül a végeredményt látjuk, hanem a lenyomatát annak is, milyen megfontolások, döntések, technikák, anyagok, műszervezési sajátosságok, külső- és belső inspirációk befolyásolják. Ezek mögött ugyancsak ott állnak a kortárs jellegzetességek, amelyek a mienkétől eltérő, egyéb időszakok művészét nem jellemezhették volna. Akadhatnak, akik ásványi anyagokat, kristályokat fedeznek föl a látványban, s ezekből eredeztetik a kép értelmét. A földfestékek neve akár igazolja is a vélekedésüket. Az analógiában történő gondolkodás példázatai ők. De léteznek, akik téri műveletekkel, matematikai eljárásokkal azonosítják a képeredményeket vagy azok kiindulási pontját. Megérthető, s az emberre jellemző ez az értelmezési igény és az ilyesféle vizsgálódás, amelyekkel bizony nem pusztán a festmények, de az emberlét is identifikálható.

Halmi-Horváth ebben a pillanatban a festményei elkészüléséhez szükségesnek látta annak elmondását, hogy a most kiállított munkák elődei még modellek után készültek. Korábban ugyanis lapokat hajtogatott össze és így hozta létre a képi szerkezeteit. Most azonban ez a laphajtogatás, képalkotás kizárólagosan a vásznon történik meg, azaz az előkészítési procedúra jóval rövidebb ideig tart és kizárólagosan gondolkodási–érzelmi eljárások következtében áll elő. Ezeken a festményeken a képi rend organikusan képződik.
Ami a tárlat címét illeti: a fehéregyensúly, az a folyamat, amikor azért, hogy a színeket legpontosabban vissza tudjuk adni, a fényképezőgéppel készítendő képünket korrigáljuk, színhelyessé alakítjuk. A fehér részt, ha fehérnek látjuk, akkor a többi szín is mentes a színeltolódástól. A kiállítás címe – Fehéregyensúly – szerint, v.ö. ellenpontozás, a valódi színek kerülnek a festői érdeklődés fókuszába, s a művek - a maguk abszolút minimalista módján - sem állítanak mást a gócpontba. Persze kérdés, mennyire határozhatóak meg ennek a határai. Átfolyhat-e és hogyan az alkotás a vászon visszahajtott szélére avagy a feszítőkeretre? Mekkora és mennyi lehet a színfolt, s milyen alakzatokban marad önmaga és mikor nem válik hasonlattá, idézetté vagy éppen csak utalássá? Mi több, mekkora méretű lehet maga a táblakép. Avagy felszámolható-e a táblakép azzal, hogy egyes téri vonások hangsúlyozódnak?

megnyitószöveg: Géczi János költő

 

"Mindaz, amit látunk, másképp is lehet, mindaz, amit hallunk, másképp is lehet, a dolgoknak nincs a priori rendje." (Ludwig Witgenstein)

"Gyerekkorom egyik legfontosabb élménye, hogy azt játszom: nézem a finoman foltos-pacás csempét a földön, a falon, hunyorítok, vagy kicsit elmozdítom a fejem, és mindig mást látok, mindig új arcok vagy történetek bontakoznak ki előttem. Az elképzelt történetek, világok száma csak attól függ, hogy mennyi időm van szemlélődni. Halmi-Horváth István kiállításának egyik része - a mozaiksorozat - ugyanezt az élményt váltja ki, a szó legnemesebb értelmében gyerekes és játékos. Ezt a festészetet nem tudjuk betenni a felnőttek által oly nagyon kedvelt fiókokba: egyszerre konkrét, absztrakt és organikus. Konkrét festészet, mert a formai elemek nem valaminek a leképezései, hanem önmagukat határozzák meg, absztrakt festészet, mert nélkülöz minden szándékolt narratívát. Mert hogy is állunk az absztrakt művészettel? Egy nagyon konkrét, a korszellemnek megfelelő, egyszerre gazdasági és esztétikai vonatkozású példával: valahogy úgy, mint mikor nyerünk egy samponos szőnyegtisztítást porszívózással - vételkényszer nélkül - és ráeszmélünk, hogy mennyi minden tud összegyűlni egy szőnyegen, egy szöveten, egy matracon hosszú évek, évtizedek, évszázadok alatt. A foltok, nyomok, melyeket magunk után hagytunk viszont nem a megtörtént eseményekre emlékeztetnek minket, hanem azok elvonatkoztatott sűrítménye, ahogy Kazimir Malevics mondaná: az érzet, mint olyan a lényeges. E művek azonban organikusak is, mert a geometrikus formák organikus elrendezésben jelennek meg, ezáltal a mozgás, a kivirágzás vagy a repülés érzetét keltve egyszerre szembesülünk a születéssel és az elmúlással, talán a legszebb kép, melyen a sárga formák szép lassan elenyésznek, majd eltűnnek. E sárga motívumok, miként Malevics sárga paralelogrammája, átszellemültek, anyagtalanok, létezésükben van valami időtlen. A legtöbb mozaikkép viszont élettel teli, eleven, érzéki, szenvedélyes, minden él és mozog, kristályok és növények növekednek. 


Halmi-Horváth István művészetének egyik legfontosabb jellemzője az ismétlés, nemcsak a permutációra alkalmat adó, hasonló művek létrehozására gondolok, hanem az egy művön belüli ismétlésre is, a formák sorozatokba, szekvenciákba rendeződnek. Az ismétlés önmagunk és a világ megismerésének legfontosabb eszköze, maga a művészet is egy ismétlés, ahogy Gilles Deleuze Platónnal szemben állítja: a műalkotás nem alacsonyabb rendű utánzás, hanem a legmagasabb rendű ismétlés, a művészetben megjelenik minden dolog alapvető létmódja, az ismételtség. Az ismétlés metafizika anyácska és dialektika apácska szerelemgyereke és mint tudjuk, a tudás anyja. Paul Valery mondta egyik füzetében: "Az értelem első reakciója, hogy minél gyorsabban elismételje, amit az érzékenység elébe festett, megcsendített, elveszített, a semmiből rögtönzött -  majd így folytatja - miközben megpróbálja megérteni, megismétli, s lassan-lassan azért érti meg, mert elismételte és újramondta."


Fontos kérdés e művekkel kapcsolatban a szervezettség és a szervezetlenség kérdése. Hantai Simonnal ellentétben, aki egy sajátos képkészítési technikával, az ún. pliage-zsal készítette hasonlónak tűnő festményeit, tehát a vászon hajtogatásával, gyűrésével és festésével hatalmas felületeken absztrakt mintázatokat alkotott, felhasználva az absztrakt expressziomizmus, a gesztusfestészet szabad képalkotási módszerét, Halmi-Horváth István nem esetlegesen, hanem precízen hozza létre formáit, színeit, tónusait. A kötetlen formaszerveződés viszont lehetőséget teremt az esetlegességre, a már említett jelenségre: képzeletünk tág teret kap, hogy a látható világ elemeit lássa bennük. Ha a mozaikképek a strukturált rendezetlenség, akkor a színstruktúrák-sorozat a strukturált rendezettség. Halmi-Horváth Istvánnál a kép egy önálló entitás, ezért van, hogy a színstruktúrák-sorozat képeinek megfesti az oldalait, hangsúlyozva, hogy egy háromdimenziós dologgal van dolgunk, ellentétben a festészetben megszokott két dimenzióval. Ezek a képek két részből állnak: egy monokróm és egy színes-csíkos felületből. A különböző színek, a valőrök, a fókuszálhatatlanság hatására ezek a festmények is vibrálnak, mozognak, miként a mozaiksorozat képei. A festők általában azért fordulnak a mértani formákhoz, mert így tudják megalkotni a világ szerkezetének legtökéletesebb képét. E képek a jelenségek mögötti abszolútumot, az idea örökkévalóságát tételezik, hogy léteznek örökérvényű értékek, melyek önmagukban léteznek, mert a fogalmak azonosak maradnak önmagukkal, és a mi tökéletlen anyagi világunk csak visszatükröződése az örök és változatlan ideák világának. 


Halmi-Horváth István festészete szerves folytatása - csak a magyar művészetet említem - egyrészt a 20.század elejének-közepének művészei: Kassák Lajos, Moholy-Nagy László geometrikus művészetének, másrészt a még élő "nagy öregek" Bak Imre, Hencze Tamás festészetének. Tökéletesen, precízen megfestett vásznai, melyek mégis lehetőséget teremtenek az elszabadult értelmezéshez és melyeknek egyik legfontosabb tulajdonsága az ismételtség, mégis inkább kortárs festőtársaival pl. Bernát Andrással vagy a nemrég elhunyt Braun Andrással rokoníthatók. Sokan nem tudják, hogy az egyetlen eredeti magyar "izmus", melyet nemzetközi színtéren is számontartanak, az Kassák művészete - és most az eredetin volt a hangsúly, nem az izmuson. És, hogy ezt miért említem? Mert a kortárs magyar geometrikus/konkrét/absztrakt/organikus/nonfiguratív/nem reprezentáló festészetet sokkal eredetibbnek látom vagy gondolom, mint Kassák óta bármikor. Ezért sem tudjuk betenni oly kedvelt fiókjainkba, valószínűleg új szavakat, fogalmakat, terminusokat kéne hozzá alkotnunk."

Farkas Viola művészettörténész

Halmi-Horváth István Fehéregyensúly
Halmi-Horváth István Fehéregyensúly
Halmi-Horváth István Fehéregyensúly