(1958 -2008) Györgydeák György 1958-ban született Székesfehérváron. Veszprémben érettségizett, Balatonkenesén élt. A veszprémi Bakonyi Múzeumban tíz évig grafikusként dolgozott, 1991-től kilenc éven át a Cigányfúró című folyóirat művészeti szerkesztője, több évig a Művészetek Háza munkatársa volt.
Képzőművészeti ismereteit autodidakta módon sajátította el, több műfajban (grafika, festmény, objekt, síkplasztika, alkalmazott grafika) párhuzamosan alkotott. Minden egyes felfedezést továbbgondolt, minden egyes ötlet további ötleteket szült, szabadon átlépve a műfajok határait. Közel állnak hozzá a groteszk és a junk art eljárásmódjai, a prehisztorikus művészet elvont ember- és állatábrázolásai, valamint a gyermekrajzok világa. Művészete az individuális mitológiák jelentéskörében is értelmezhető. Műveinek nyelvezete lazán kódolt, nyílt rendszer, sodró és manipulatív, melyet az ösztönösség és az ötletszerűség törvényei vezérelnek.
Megye- és országszerte, s a határokon túl is tucatnyi kiállításon szerepelt, rajzait, grafikáit heti és havilapok rendszeresen közölték. 1989-től a Veszprémi Művész Céh tagja volt.
Alkotásait több ízben nívódíjjal jutalmazták. Élete utolsó szakaszának nagy sikerélménye volt a váltakozva Magyarországon, Finnországban és Erdélyben megrendezett nemzetközi művésztelep létrehozása.
Műveit – ahogy egész életét – átjárta a humor, a kalandvágy. Munkái, mint ahogy az egész élete a Balatonhoz és a természethez ezer szállal kötődik. Györgydeák uszadékfából, madzagból, kócból, szögekből, homokból, gipszből, agyagból, avítt használati tárgyak darabjaiból, foszlásnak indult textilneműkből, bútortöredékeiből, gyerekeinek eltört játékaiból..., és még sorolhatnánk, mi mindenből állította össze Bübüjeit, és táblaképeinek nagy részét, egyszóval mindent fantáziájának szolgálatába állított, amit mi elhasználtunk és elhajítottunk. A művész magánmitológiájának elmesélésére egy sajátos elnevezésű műfajt talált ki: a Bübüt. A Bübü, a művész által kitalált kategória, zavarba ejtően fura, bájosan bumfordi szobrainak, avagy bábuinak megnevezése. Legtöbbjük inkább állatokra emlékeztet, illetve néhány madárszerű tüneményre – némelyikük viszont inkább emberféleségre. De leginkább mitologikus lények, mint amilyen a művész Lauz nevű szereplője, vagy a versbeli Eototo és Aholi, vagyis az indiánok jó szellemei, de bármely természeti nép bálványaira, vagy történelem előtti kor istenségeire is hasonlítanak. Györgydeák családjához, felmenőihez fűződő kapcsolatát a síkplasztikáin őszinte és kitárulkozó módon jeleníti meg. Sajátos, groteszk kollázsai, asszamblázsai mellett, a kortárs grafika műfajában erős kontúrú tusrajzaival, zsákembereivel és saját evolúciójában teremtődött állatfiguráival alkotott maradandót. Könyvillusztrációi követik tusrajzainak változásait, megőrzik grafikáinak bőbeszédűségét, játékosságát, érzelmes, szürreális vonásait.
Élete végén visszakanyarodik a kezdetekhez, hisz gyermekkori álma, hogy eljusson a Szaharába, a tasszili sziklafestményeket már gyerekként áhítattal tanulmányozza. A Szahara egy olyan életrajzi töredék, amely egész munkásságra nagy hatással van, s kései munkáin közvetlenül az expedíció hatását érezzük.
Györgydeák György balatonkenesei művész 2018-ban lenne 60 éves. Az életmű periódusait bemutató kiállítás harminc esztendő munkásságából válogat.
