„Az evolúció Földünk élővilágának meghatározó fundamentuma. Az evolúciós harc az egyed génjeinek túléléséért folyik. A társadalmakban az eszmék, a hitek, a birtoklás, a hatalom, vagyis a mémek túléléséért folyik a harc és ennek hatására a tömeg, (avagy emberi massza) két pólussá osztódik. Ez a kétpólusú világ több alkotásom filozófiai háttere” – fogalmazta meg kiállításának filozófiai, gondolati hátterét a 80 éves, Munkácsy-díjas Diénes Attila szobrászművész.
A REND ÉS A KÁOSZ SZOBRAI
Diénes Attila szobrászművész veszprémi kiállítása
A műalkotások megközelítése, leírása során az egyik legfontosabb forrásunk, segítségünk maga a művész lehet, aki ars poeticájával, teoretikus alkotói tételeinek megfogalmazásával, a műveivel kapcsolatos alkotói szándékok leírásával jó alapokat teremthet a viszonylag pontos, a tévutakat elkerülő interpretációhoz. Ezen a téren kitűnő lehetőségeink nyílnak Diénes Attila szobrászművész életművének, egy-egy alkotószakasza termésének, vagy valamely kiemelkedő jelentőségű munkájának értelmezése kapcsán: a művész rendszeresen kommentárokkal kíséri tevékenységét, részletes leírásokat ad közre alkotói meditációiról. Így például számos, munkásságát, kiállításait kísérő kiadványban olvasható a szobrászatához, a teljes életművéhez kulcsot adó alkotói gondolat: „A Szobor átszellemült anyag, az élet káprázatával felruházott élettelen, anyagba kalapált extázis, csiszolt felületre izzadt érzelem, kristállyá dermedt életérzés, varázslat, üzenet, amelynek anyagisága csak megjelenésében igaz.”/1. Ez a tétel már a megfogalmazás módja, a stílus révén is közelebb vihet Diénes Attila szobraihoz: mert elméleti, mély gondolati vonatkozásai mellett költői ihletettsége is lenyűgözheti a befogadót: az élet káprázatáról, az anyagba kalapált extázisról, a csiszolt felületre izzadt érzelemről és a kristállyá dermedt életérzésről akár egy lírai költő is megemlékezhetett volna.
A költői ihletettségű, a szobrászatának, egyszersmind a szobrászat lényegét megfogalmazó vallomások mellett ezúttal e Kétpólusú világ című tárlat alkotói koncepcióját is megidézhetjük: „Az evolúció Földünk élővilágának meghatározó fundamentuma. Az evolúciós harc az egyed génjeinek túléléséért folyik. A társadalmakban az eszmék, a hitek, a birtoklás, a hatalom vagyis a mémek túléléséért folyik a harc és ennek hatására a tömeg (avagy emberi massza) két pólussá osztódik. Ez a kétpólusú világ több alkotásom filozófiai háttere.”/2. Nos, az idézett szövegek, és a szövegek által kijelölt jelentéskörök közötti kapcsolat meglelése nem könnyű feladat: mert az első a művészetről, míg a második az ember által uralt kétpólusú, eszeveszett világról szól, vagyis az igazságot megfogalmazó, az anyagiságában létező szobrászatnak ebben az eszeveszett világban kell érvényes mondandókat megfogalmaznia. Így az első fontos következtetésünket máris megvonhatjuk Diénes Attila szobrairól: egy olyan művész alkotásaival szembesülünk, aki nem csak úgy, futó benyomásainak és szeszélyeinek engedelmeskedve, formai játékokat űzve, a tetszetősség esélyeire spekulálva készíti szobrait, hanem roppant tudatosan gondolkodva, programszerűen és koncepciózusan. Persze nem a program vagy a koncepció illusztrálásáról vagy direkt kifejezéséről kell értekeznünk a Diénes-szobrok kapcsán, hanem olyan eleven plasztikai objektivizációkról, amelyek jelentéseket sűrítenek, gondolatokat testesítenek meg, kifejezéseket sugároznak az anyag megformálásával, a tér meghódításával és megszervezésével. Tehát: a formai jegyei, formavilága révén a modern tárgyalkotó művészet, a modern szobrászat klasszikus hagyományhoz kapcsolódó, alapértékeire támaszkodó, de szemléletét és módszereit modern szemlélettel megújító, a mesterség anyagait, eszközeit és technikáit alkalmazó, leginkább az elvonatkoztatás, az absztrakció tartományában megvalósult műveket kell befogadnunk és értelmeznünk Diénes Attila alkotásainak vonzás- és hatóterében, amelyek azt tanúsítják – ismét csak a művészre hivatkozunk –, hogy „A szobor szellemünk konkrét lenyomata, mondhatni kristálya. A kristály, az anyag időtlen állapota, ahol REND uralja a KÁOSZT, és ezáltal a múltat a jövőbe vetíti.”/3.
A Marosvásárhely és Magyarpolány, az erdélyi és a magyarországi terek közötti földrajzi távolságokat a művészeti szférákban elmosó és összekötő, immár öt és fél évtizedes Diénes-munkásság hatalmas, és a szobrászati műfajok és műformák megannyi ágazatát felölelő, s bizonyos esetekben és egyes időszakokban az alkalmazott területekre, az iparművészeti ágazatokba is átlépő művészi tevékenység. Az első húsz esztendőben az útra indító tájhoz, Erdély településeihez, majd 1988 óta a magyarországi, s azon belül vidéki környezethez, Veszprém megyéhez és a bakonyaljai Magyarpolányhoz szorosan kötődő alkotói közegben megszületett életmű dimenzióit és jellemzőit csupán érintőlegesen villanthatja fel ez a szűk válogatás, amelyben az ezredforduló előtt és után született munkák ugyanúgy megjelennek, mint az idei esztendő egy-egy alkotása. Vagyis egy ünnepi, születésnapi, részleges életműtárlat alkotásai között állhatunk. És mindez csupán a kiállítási plasztika, a kisplasztika-szekció: mint vérbeli szobrásznak, ugyanilyen fontosak Diénes Attilának azok a művei, amelyeket monumentális méretben valósíthatott meg, s amelyek sorában erdélyi és magyarországi települések emlékműveit és emlékportréit vehetjük számba, sorukban olyan, a teljes újabb magyar köztéri emlékanyagban is különálló, emlékezetes, különleges kompozíciókkal, mint Magyarpolány 1990-ben felavatott háborús monumentuma, vagy a 2009-es keletkezésű Ajka város emlékműve. Külön fejezetben tárgyalhatnánk azokat a munkákat, amelyek tulajdonképpen megvalósulatlan monumentális tervekként fémjelzik az életművet: azokat a megrendelő és megrendelés nélkül megszületett, kizárólagosan plasztikai problémák és önálló alkotói gondolatok jegyében megformált, leginkább elvont kompozíciókat, amelyeket ezen ágazat magyar emlékanyagának fájó hiányaiként vehetünk számba. Ezek a megvalósult és ezek a tervben rekedt alkotások, és e kiállítási kollekció kisplasztikái, és a kis méreteket messze meghaladó, ún. kiállítási szobrai is arról győzhetnek meg, hogy Diénes Attila olyan mindentudó szobrász, aki a művészeti terület minden műformájában, a különböző anyagokat – kő, fa, bronz – mesteri módon dolgozza meg, a különböző technikákat hallatlan magas fokon alkalmazza – és ha valamit ki kellene emelnünk, akkor elsősorban a professzionális kivitelű márványfaragványaira emlékeztetnénk.
Az emberalaktól hol eltávolodó, hol hozzá visszatérő, a természetelvű megjelenítés és az absztrakció tartományában is kalandozó, és ezek határterületeit is bejáró szobrászati világ Diénes Attiláé: hol a dolgok kimondásával, máskor a dolgok sejtetésével szembesülhetünk, míg sok esetben a megformált plasztikai tárgy által az elvonatkoztatások asszociatív tartományaiba kalauzolnak a kompozíciók. A megjelenítő és az elvont kifejezés mellett újabb kettősséget jelez, hogy az organikus jelleg ugyanúgy jellemzi ezt a művilágot, mint a fel-felbukkanó geometrikus formarend. E kettősségek jelenléte talán megokolható a kiállítás címében megjelölt kétpólusú világ lényégének megragadási és megjelenítési szándékával is: a nagyok és a kicsik, a jók és a rosszak, a gazdagok és a szegények, a győztesek és a vesztesek divergenciája, az élet és a halál, a béke és a háború, a rend és a káosz ellentéte, folytonos összecsapása munkál a művek mélyrétegeiben. Míg az organikus kompozíciókban kapcsolódások, összesimulások, addig a kétpólusú ellentét-szobrokban feszültségek, konfliktusok, szembenállások, ütközések összpontosulnak. Mindezeket a mondandó-sűrítményeket, a kor jelenségeit tükröztető megjelenítéseket és kifejezéseket a plasztikák különös szépségű, sokszor megsebzett szépségű aurája élteti.
A Diénes-munkásság legpontosabb látlelete talán a 2019-ben Kolozsváron közreadott, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész által szerkesztett nagyszabású, az erdélyi magyar képzőművészet százéves történetét áttekintő feldolgozásban olvasható. Fogadjuk el mi is ezt a summázatot: „Szobrainak jellemzően gömbölyű formáiban, csiszolt felületein a világ szabályszerűségeit, a természeti törvényeket alkotó univerzum rendezettségét, a művészet harmóniateremtő erejét demonstrálja. Szobrainak világa egybeölel számos, az élet értelmét adó, az emberi kultúra alapjait fenntartó elemet az erotikától a mítoszokig, a metafizikától a genetikáig, valamint a szellemi erőn és a mívességen át egészen a kozmikus dimenziók iránti emberi kíváncsiságig.”/4. Hajtson minket is ez a kíváncsiság a titokzatos világú, roppant ellentmondásos korunk jelenségvilágával szembesítő, plasztikai erőt sugárzó, dinamikus teret szervező Dienes-művek megközelítésében és megértésében, feldolgozásában, átélésében. És a nyolcvanadikon kívánunk boldog születésnapot, további szép művekben gazdag alkotóéveket, évtizedeket a napjainkban is oly fiatalosan dolgozó Mesternek.
Wehner Tibor
(Elhangzott 2022. október 15-én Veszprémben, a Művészetek Háza Dubniczay-palota Várgalériában, a Diénes Attila szobrászművész 80. születésnapja alkalmából rendezett, Kétpólusú világ című kiállítás megnyitóján. A tárlat 2022. december 4-ig várja a látogatókat.)
Jegyzetek:
/1. Gopcsa Katalin-Diénes Attila (szerk.): Diénes Attila. Veszprém, 2009. Laczkó Dezső
Múzeum. 5. p.
/2. Diénes Attila: Kétpólusú világ. Kiállítási koncepció. (Kézirat)
/3. Diénes Attila: Szobrászatomról. (Kézirat)
/4. Vécsi Nagy Zoltán (szerk.): Erdélyi magyar képzőművészet. 100 év. Kolozsvár, 2019.
Iskola Alapítvány Kiadó. 396. p.
