Enélkül néhány funkció nem fog megfelelően működni!
Néha, amikor egymástól teljesen független pillanatok emlékéről mesélünk, késztetést érzünk, hogy összekössük őket, elfedve ezzel a köztük lévő szakadásokat, még akkor is, ha valahol ösz-tönösen tudjuk, hogy nem feltétlenül tartoznak össze. Mi lenne, ha egy sor, idegen embertől származó, véletlenül kihallgatott, töredékes történetet kötnénk így össze, egyfajta találkozási pontként az elmesélők arcai és a szemlélő között? Vajon a szereplőknek az efféle egymás mellé helyezése elvezetne-e egy újabb történet kibontakozásához?
A kiállítás elképzelésének kiindulópontját egy, a művész által olvasott szomorú újsághír adta, mely egy párról szólt, akik Nyugat-Kanadában, valahol Alberta és Brit Kolumbia között egy a két várost összekötő magas, hegyi útszakaszon egyszerűen eltűntek az autójukkal együtt. A rendőrség nyomozása sem vezetett eredményre: csupán a pár elhagyott, megrongálódott jár-művét találták meg az út mellett… A művésznek nem állt rendelkezésére semmilyen fontos in-formáció vagy döntő bizonyíték, csupán az eltűnt személyek nevét ismerte, mégis úgy döntött, interjút készít azokkal, akik útjuk során találkozhattak a párral. A benzinkutas. A kamionos pihenőhely pincérnője. Egy stoppos, akit talán felvettek. Egy motel portása. Egy boltos. Egy busznyi iskolás, akik, lehet, hogy látták őket ugyanazon az úton. A nemzeti park egyik őre. Egy nő, aki fenyőtobozokat gyűjtött az autós pihenőhelyen. Az információs bódé pénztárosa. És mások…
Ezek a gyanúsítottak vagy tanúk – akik könnyen lehet, hogy tudtukon kívül is elmondhatnak olyan, látszólag jelentéktelen információ-morzsákat, melyek a rejtély megoldásához és a törté-net rekonstruálásához vezethetnek – olyan emberek, mint mi. Ismerősek, de idegenek. A furcsa megtörtént eseményt övező harminckét személyiségrajz kombinációi – melyek egyszerre tár-nak fel és fednek el lehetséges nyomokat – bevonják a látogatót a rejtély megoldásába, és arra biztatják, rakja össze saját kitalált történetét.