KATHARINA ROTERS (1969) – SZOLNOKI JÓZSEF (1971)
„…mindig is érdekelt a határterületek problematikája. A lényeg, hogy van a belső világ és a külső, és mindig van ezek közt egy elválasztás, ahol találkoznak. Ebben az esetben ez a ház homlokzata, de máshol lehet a ruha vagy akár az ember bőre is. A határokon vagy köztes állapotokban mindig érdekes dolgok történnek, és ez az, ami engem kutatóként foglalkoztatott. A díszítések pedig mindig kifejezik az adott kor szellemét.” Katharina Roters
Katharina Roters Kölnben született és a düsseldorfi Képzőművészeti Akadémia festő szakán végzett; 2003-ban költözött Magyarországra és a Pécsi Tudományegyetem doktori képzésére járt. Szolnoki József a kölni Médiaművészeti Akadémia film/televízió szakán diplomázott 2008-ban, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem doktori iskolájában A kapart kőpor fenomenológiája címmel írta meg disszertációját. Jelenleg a Budapesti Metropolitan Egyetem óraadó tanára. A videóban pályájuk indulásáról is mesélnek:
https://www.youtube.com/watch?v=XFxhfjQmiP4
A múltfeldolgozás, az emlékezés, az identitás fontos témái művészetüknek, több, ezzel kapcsolatos témát feldolgoztak, legyen szó önkényuralmi jelképekről (a salgótarjáni megyeháza homlokzatán ma is látható Rákosi-címerről készült fotó és dokumentumfilm), a családi múlt „elfelejtett” mozzanatairól (Hack the Past!) vagy a Kádár-korszak házdíszítéseiről (Hungarian Cubes).
Az Irokéz Gyűjtemény veszprémi kiállításán a Hungarian Cubes (fotómontázs, c-print, 2016) című alkotásuk látható. Ez egy nagyobb sorozatnak egy darabja, melynek elkészítését egy közel tízéves (2003-tól 2012-ig tartó) kutatómunka előzte meg. A magyar falvakban az 1960-as évektől kezdőden épített ún. Kádár-kocka háztípus, kb. 100 négyzetméter alapterületű, és a korábbi parasztházakkal ellentétben már a homlokzata az utcafront felé néz. A jellegzetes háztípusból nagyjából 800.000 darab épült Magyarországon. Díszítésük csempedarabokkal, tükrökkel, különböző színű festékekkel festett mintákkal történt, és rendkívül elterjedt technika volt. A sajátos házhomlokzatok feltérképezését a két művész rögtön a Magyarországra költözésüket követően elkezdte, a kutatást mindvégig fotókkal dokumentálták, közel ezer fotó született a munka során. A fényképeket analóg technikával készítették, mindegyiket ugyanabból a szögből, és később digitális utómunkával minden felesleges elemet (pl. kábelek, vezetékek, oszlopok, lomb) eltávolítottak róla, így az „épületportrék geometrikus ornamentikái tiszta jelekké alakultak.” „A ’legvidámabb barakk’ viszonylag rövid idő alatt, meglehetősen magas számban épült, hasonló méretű és formájú homlokzataiból egy olyan gigantikus vetítővászon jött létre, amely tökéletes felületként szolgált a kulturalizációs folyamatban elnyomottak visszatéréséhez. A vidéki panelt díszítő formanyelv egyszerre volt népi és modern” – írta a két művész a sorozatot bemutató kiállításuk kapcsán.
https://www.youtube.com/watch?v=o_DmGXat0XA&list=PLTHbv2NHoXv1vZsRRaLCknVMl-J_epI2N
A tárlaton is látható műhöz és a teljes sorozathoz kapcsolódóan egy album is készült, Hungarian Cubes. Subversive Ornaments in Socialism címmel. A könyv elnyerte a Frankfurti Könyvvásár és a Német Építészeti Múzeum közös, DAM Architectural Book Award nevű díját.
A Csikász Galériában 2017-ben volt a két művésznek egy közös kiállítása Hack the Past! címmel. A kockaházakkal kapcsolatos sorozatukat 2017-ben az acb Galériában mutatták be.
