Öt legyőzi hatot (fotó, print, 2001)

GERHES GÁBOR (1962)

„Azt a tulajdonságát használom a fotónak, hogy elhisszük a képnek, amit ábrázol. De egy képaláírással elhisszük akár az ellenkezőjét is. Tehát a képhez általunk rendelt tartalom akár még az észszerűséget is felülírhatja. Hiszek benne, hogy ha a képi elemek jól és hatásosan rendeződnek, megjelenik a háttérben valamilyen üzenet, amely anélkül is működik, hogy fel kéne fejteni a szimbolikáját. Mindenki a maga szimbolikáját helyezi a képbe, és így találja meg a saját megfejtését.” Gerhes Gábor

Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, egyetemi oktató. 2006 és 2015 között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, 2010-től a Budapesti Metropolitan Egyetem fotó szakán óraadó tanár. Alkotói tevékenységét számos ösztöndíjjal, a Művelődési Minisztérium Eötvös Alapítvány ösztöndíjával, Derkovits-ösztöndíjjal, Munkácsy- és további számos díjjal ismerték el. 2004 és 2005 között francia állami alkotói ösztöndíjat kapott a párizsi Recollettes-be, 2006-ban a Kulturkontakt meghívására Bécsben volt ösztöndíjas. 2014-ben megkapta az AICA (Nemzetközi Műkritikusok Szövetsége) fődíját. 2014-ben bekerült a Kreatív magazin a 30 legjobb magyar fotós című válogatásába. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja.

Gerhes Gábor a konceptuális művészet egyik legfontosabb magyarországi képviselője, 1985 óta rendszeresen kiállít. Ebben a korai időszakban foglalkozott zenével is, a 2. műsor elnevezésű zenekarban gitározott. Már ekkor érdekelte a vizualitás, plakátokat, díszleteket tervezett. (Komolyabb filmes produkciókban is dolgozott.) Kezdetben még akril képeket festett, majd fokozatosan alakult ki az az abszurd, groteszk, szimbólumokra épülő világ, mely munkáira jellemző. Fontos szerepe van művészetében a fotónak; ezeken gyakran ő maga is szerepel különböző, előre megkomponált, beállított jelenetekben. Számos esetben reflektál társadalmi jelenségekre, aktuális problémákra, akár politikai kérdésekre is. Ahogy Jerger Krisztina művészettörténész megfogalmazta: „Az önmagát tévedhetetlennek képzelő hatalommal szemben könyörtelen, pengeéles meglátással fogalmaz. Mint vallja, a művész feladata a probléma felvetése. A válaszadás szabadságát azonban a nézőre bízza.” Sokszor használ szövegeket, akár magyar vagy idegen nyelvű fogalmakat, szavakat.

https://www.youtube.com/watch?v=bN5gH2bRRJo

https://www.youtube.com/watch?v=G1d4pE-7EYI

Mindemellett alkalmazott grafikusként is dolgozik. Az Európa Könyvkiadó művészeti vezetője volt hosszú évekig, könyvborítókat tervezett a kiadó számára, ahol egy arculatváltást is végrehajtott. Emellett az Octogon építészeti magazin grafikai arculatát, a 48. és az 53. Velencei Képzőművészeti, valamint a 9. Velencei Építészeti Biennálé grafikai arculatát és katalógusait is ő tervezte.

A Dubniczay-palotában látható kiállításon két alkotása szerepel: az Öt legyőzi hatot (fotó, print, 2001) és a Vallási téboly – Isten kellemetlen közelsége (politúrozott mahagónifa, 2015). Míg előbbi a matematika megkérdőjelezhetetlenségét (a fotón „életre kelő” számok által), utóbbi a vallás és a hit kérdését feszegeti, pálcikaember-szerű alakokat, „megelevenedett fakereszteket” helyez a térbe.

Alkotásait külföldön a svájci H. Ringier gyűjteményben és a Kunsthaus Glarusban, a világ legnagyobb vállalati fotógyűjteményben, a németországi Stiftung DZ Bank AG – Frankfurt am Main gyűjteményében, valamint számos egyéb magyar és külföldi magán- és közgyűjteményben őrzik.

A művészt Magyarországon az acb Galéria képviseli. Budapesten és Balatonalmádiban él és dolgozik.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően 2020-ban A négy elem – Az erő a szépség útja (2015, triptichon, giclée print Ed.3.) című alkotásának megvásárlására sikeres pályázatot nyújtott be a Művészetek Háza Veszprém kortárs művészeti gyűjteménye számára.

Gerhes Gábor
Gerhes Gábor
Gerhes Gábor