A Dubniczay-palotában.

Olvasólámpa sorozatunkban közvetlenül magának az irodalmi műnek jut a főszerep. Ez már magában is kuriózum, minthogy a lehető legkevesebb dialógus, beszélgetés jellemzi a programokat. A meghívott szerző a közönséggel abban az értelemben kerül kapcsolatba, hogy művét, műveit, művének egyes részleteit maga a szerző olvassa fel. Az irodalmi rendezvényen ekként közvetlenül maga a mű hathat!

Turczi István (Tata, 1957), József Attila-díjas költő, író
Irodalmi tevékenységének szerves része több további terület: szerkesztő, műfordító, irodalomszervező. A legendás PARNASSZUS költészeti folyóirat és kiadó alapító főszerkesztője.
A rendszerváltás előtt a Művelődési Minisztériumban irodalmi és művészettájékoztatási munkatársként dolgozott. A Kilátó világirodalmi magazinjának külsős szerkesztő-műsorvezetője a Magyar Rádióban (1988-1993). A Bartók Rádiónál is dolgozott. Három évig a Playboy magyar kiadásának főszerkesztője. A Gondolat műsort az ATV-ben, a Kanapé címűt a Duna Televízióban vezette néhány évig. Kreativitás- és kommunikációgyakorlatot tanított az ELTE-n, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 2012-ig a Magyar PEN Club egyik alelnöke, a Magyar Írószövetség költői szakosztályának elnöke. Aktívan és eredményesen dolgozik a Költők Világkongresszusában, az Európai Költészeti Akadémia rendes tagja.
2018-ig 21 verseskötete jelent meg, prózakötetekből 7 regényt jegyez, 11 drámáját és rádiójátékát jelentették meg, mutatták be, illetve hangzott el.
Dalszövegeket is ír. Lerch István, Malek Andrea, Szekeres Adrien, Gáspár László, Radics Gigi, Tóth Vera, Zámbó Jimmy és Miklósa Erika írtak zenét hozzájuk, illetve énekelték azokat.
Művei spanyol, héber, mandarin, német, román és angol nyelven is megjelentek. Ezenkívül műfordító, kötetszerkesztő is.
Irodalmi munkásságával többek között olyan irodalomtörténészek is foglalkoztak, mint Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Láng Gusztáv, Szepes Erika, Tarján Tamás és Vilcsek Béla.
Általában is, a magyar irodalmi közélet jeles személyisége.
Budapesten él. Többek között a Vár Ucca Műhelynek is szerzője.
Az est moderátora: Kilián László író, szerkesztő

Nemzeti Kulturális Alap