A Dubniczay-palota / Várgalériájában megnyílt kiállítás Korinek Gergely második önálló tárlata. Korinek festészete - sok kortársához hasonlóan - a könnyen és végtelen mennyiségben elérhető forrásokat használ: a fotókat.

Korinek Gergely

1972-ben született. Általános és középiskolai éveit Veszprémben töltötte, majd Budapesten végezte el az ezüstműves szakképző iskolát.
A középiskola végére lett világos számára, hogy festő szeretne lenni.

Első ismereteit a Művészetek Háza Veszprém Vizuális Műhelyében – W:I:M – szerezte Hegyeshalmi László vezetése alatt a nyolcvanas évek végén. A budapesti évek alatt rendszeres látogatója volt a Fő utcai rajzkörnek, ahol Gaál József és Kopasz Tamás voltak tanárai. Tagja volt továbbá az Óbudai Festőiskolának, Gyémánt László vezetésével sajátította el az akadémikus festészet, rajzolás alapjait. Néhány munkával töltött év után elvégezte a Pécsi Tudományegyetem rajz, vizuális nevelő, festő szakát. Mesterei voltak Pinczehelyi Sándor, Keserü Ilona és Dr. Aknai Tamás.

Az egyetem után a festészetében egy rövid aktív időszakot követően hosszú szünet következett. Ennek oka nagyrészt a megélhetés biztosítása volt. 2017-től kezdve azonban elementáris erővel tört elő ismét az ambíció, az alkotni akarás, azóta folyamatosan és intenzíven dolgozik.

A kiállítás a második önálló tárlata. Ezúttal mutatja be elsőként olajképeit, rajzait.

 

Festészetéről:

Korinek festészete sok kortársához hasonlóan a könnyen és végtelen mennyiségben elérhető forrásokat használ: a fotókat. Internetről, magazinokból, plakátokról. Innen a kiállítás címe is: STOCK. Mintakészletében meghatározó szerepe van annak, hogy húsz évet töltött a marketing, brand design területén, profi grafikusként. Nem csupán fogyasztója, de előállítója is a felhasznált matériáknak.

A stockfotó a képeknek egy típusa: kereskedelmi forgalomban kapható professzionális minőségű klisék minden elképzelhető témában és kompozícióban. Ismertetőjegyei a személytelenség, variábilitás, profizmus, sablonosság. Korinek élvezettel használja az efféle kompozíciókon előforduló suta emberi együttléteket, amint a profin beállított alakok között láthatóan semmi kapcsolat nincs. A hirdetéseken a tárgyak helyett lehet másik tárgy is, a személyek lecserélhetőek másik modellel is, méretük, pozíciójuk az érzékelt fizikai valóságtól független, a színek pedig kötetlenek, szerepük szerint a brand elemei, különbözni kell a versenytársaktól. A hirdetéseken, a TV stúdiók dekorjain feltűnő absztrakt vizuális világ jelenik meg a festményein, rajzain: az esetlen relációk, az emberi élet legkülső felülete, ahol a coolság a mérték.

A Művészetek Háza Veszprém rendezvényei és kiállításai védettségi igazolvánnyal látogathatóak.
Megértésüket köszönjük.